A gázellátás stratégiai kérdései 1)

Dr. Magyari Dániel

A földgáz ma hazánkban a legfontosabb energiahordozó, amely eddig az igényeknek megfelelôen rendelkezésre állt. Kitüntetett szerepe vitathatatlan, a biztonságos gázellátás azonban veszélybe kerülhet, ha nem oldanak meg néhány fontos, stratégiai feladatot. Ezekre kell tehát felhívni a figyelmet.

A földgáz ma nálunk a legkeresettebb energiahordozó szinte minden fogyasztói területen: az erômuveknél, a nagyiparban, a közüzemi ellátásokban, a háztartásokban. Elsôsorban a felhasználási kényelem, a környezetkímélô felhasználás, a viszonylag olcsó beruházás teszi vonzóvá ezt a fosszilis energiahordozót. Nemcsak nálunk, hanem világszerte. Egyre újabb, korszeru energiaátalakítási technikákat fejlesztenek ki a földgáz célirányos energetikai hasznosítására, átalakítására villamos energiává vagy hôvé. Az összetett körfolyamatú, gáz- és gôzturbinás erômuvektôl a gázmotorokon át egészen a mikro-gázturbinákig és a tüzelôanyag-elemekig egész sor kedvezô, jó hatásfokú, kis károsanyag-kibocsátással és CO2-emisszióval jellemezhetô technológia kínál versenytársaihoz képest olyan lehetôségeket, amelyek iránt nagy a kereslet. A távhô- vagy közelhô-szolgáltatás bázisa is legtöbbször a földgáz. Igen gyakran kapcsolt termeléssel használják ki a gáztüzelés elônyeit, de az ún. kondenzációs kazánok is igen elterjedtek és már a háztartásokban is megjelentek. A jövô útja világszerte a decentralizált, fogyasztókhoz közeli energiaellátás, amelynél a földgáznak igen nagy szerepe van.

Mindez természetesen köztudott, mégis vannak gondok, nem csak látszólagos, vélt , de valós veszélyek a földgázellátásban, melyekkel foglalkozni kell. Nem attól kell félni, hogy a világon a földgázkészletek kimerülôben vannak, hogy nem lesz ötven év múlva elég a kínálat, hanem a gázt a fogyasztókhoz eljuttató, a futési igények okozta fokozódó szezonalitású igényeket kiszolgáló infrastruktúra megbízható rendelkezésre állása lehet kétséges a hazai ellátásban, miként azt az elmúlt tél – reméljük átmeneti – nehézségei figyelmeztetésként felvetették.

Földgáz a magyar energiaellátásban

Magyarországon – az országos energiamérleget tekintve – viszonylag nagy részarányt képvisel a földgáz (1. ábra). A 2/5-ös részarány azt jelenti, hogy a földgáz részesedése a legnagyobb a hazai energiallátásban az összes energiahordozó közül. Messze megelôzi már az egyharmados részarányt képviselô folyékony energiahordozókat (kôolaj-származékokat), nem is beszélve a szénrôl vagy a hasadóanyagokról.

Az irányzatok egyértelmunek látszanak. A szénfelhasználás nem növekszik, hiszen új szénerômu nem épül, a régiek egy része leáll, és az “egyéb” fogyasztók is nagyrészt felhagytak már e nehezen kezelhetô energiahordozó hasznosításával. Az atomenergia nagysága nem változik, atomerômuvünk húsz éve jól üzemel, és remélhetô, hogy további húsz évig ezt teszi. A megújuló energiaforrások részaránya még nagyon kicsi, így annak megkétszerezôdése sem jelent mértékadó nagyságot. Maradnak tehát a szénhidrogének, köztük is elsôsorban a földgáz.

Az elmúlt tíz évben a földgázfelhasználás közel egyharmadával növekedett, és tavaly már megközelítette a 14 Mrd m3-t. Az ábrából is látszik, hogy a növekedés nem volt egyenletes. A hidegebb telek erôsen megnövelték a fogyasztást, míg az enyhébbek inkább segítettek – sajnos néha a gondok elleplezésében is.

A földgázigény idôjárástól függô hatása közismert, és nem biztos, hogy a globális felmelegedés közepette nem jön egy vagy több igen kemény tél.

Nemzetközi összehasonlítás

Rendben van – mondhatják – a földgáznak nagy a részaránya, hiszen ez lehet igen kedvezô is. Valóban így van, de ha nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk a kérdést, akkor már sokakban felvetôdik vagy felvetôdhet a “túlzott” részarány miatti aggodalom, elsôsorban ez ellátás biztonsága tekintetében. Európa ötven országa közül kiválasztható a húsz fejlettebb ország, ide értve az Európai Unió 15 tagországát. Az országos primerenergia-felhasználásból csak Hollandiában és Nagy-Britanniában nagyobb a földgáz részaránya, mint nálunk (3. ábra). Ez pedig elgondolkodtató. Különösen azért, mert a két nevezett ország "saját" földgázt használ, míg mi a túlnyomó többséget importáljuk. A fejlett európai országok közül Svédországban és Norvégiában (fel sem tüntettük) alig használnak fel jelentôsebb földgázmennyiséget, pedig az utóbbi kontinensünk egyik legnagyobb gázellátó országa. Az EU-15 átlaga még a 25%-ot sem éri el (4. ábra). Az OECD országok közül az USA-ban 25%, Japánban csak 11% a földgázfelhasználás aránya.

Külön kiemelhetô a szénhidrogének – olaj és gáz – együttes szerepe az országos energiaellátásban. A mi 71%-os arányunk ugyan nincs messze az EU-15 64%-os arányától (5. ábra), de ha a bôvítésre gondolunk, az EU-30-ra, akkor már lényegesen az átlag felett vagyunk. Persze Európában is növekedni fognak ezek a mutatószámok, elsôsorban a szén visszaesése miatt. Azt is meg kell említeni, hogy például Olaszországban már most 86%-ot tesznek ki a szénhidrogének, de ott további növekedésre nem számítanak.

Bár szinte minden országban növekedik a földgáz szerepe az energiaellátásban, és az EU-ban is egyre nagyobb lesz a részarány, az mégis figyelemre méltó, hogy a kevés hazai forrással rendelkezô Magyarország milyen bátran növelte eddig és növeli tovább a földgáz szerepét az energiaellátásban. Oroszországban és Romániában ugyan szintén igen nagy ez a részarány, de ott a saját forrás sokkal nagyobb. Nem az tehát a fô gond, hogy túlzottan támaszkodunk a földgázra, hanem egyre növeljük az importtól való függésünket.

Importfüggôség

A hazai földgáztermelés csökken, és jelentôs “készletnövekedésre” a kutatások ellenére nem számíthatunk. A 80-as években még 7-7.5 Mrd m3-t termeltünk évente, ma már ennek kevesebb mint a felét. Egyre több földgázt kell tehát az országba behoznunk. A tavalyi (2001) gázfelhasználásban már 75%-ot meghaladta az import részaránya. Ez az arány pedig szükségképpen még növekedni fog.

Mivel a kôolajtermelésünk is csökken, a szénhidrogén-felhasználásban az importfüggôségünk már most megközelíti a 80%-ot. Ez pedig szintén jóval nagyobb az EU-15 (vagy a késôbbi EU-30) importfüggôségénél. Európában szükségképpen növekedni fog az energiaellátásban szénhidrogének importfüggôsége (6. ábra).

Itt megint meg kell állni egy pillanatra. Olyan nagy baj az, ha nagy az importfüggôség? Japánban, Portugáliában vagy Olaszországban sokkal nagyobb, Oroszországban sokkal kisebb (0%). Az elôzô három országban talán mégis jobban élnek az emberek. Ezért hangsúlyozni kell, hogy nem önmagában az importfüggôséggel van a baj (kevés ország önellátó ma már), hanem a behozatal egyoldalúságával.

A legtöbb országban – különösen Kelet-Európában – nagy az ún. fôforrás részaránya az összes földgázimportból. A fô forrás térségünkben, a csatlakozni vágyó országokban természetesen Oroszország. A balti országokban az összes földgázt importálják, és 100%-ig orosz földgázt használnak. Egy forrásból származik Bulgária és Szlovákia 95%-ot meghaladó földgázimportja is. Kicsit már tudott diverzifikálni Lengyelország és Csehszlovákia is. Magyarországon a behozott földgáznak – szerzôdés szerint – csak 80%-a orosz földgáz, gyakorlatilag azonban minden molekula keleti eredetu. Természetesen nem vigasztaló, hogy Közép- és Kelet-Európában hasonló cipôben járnak, míg a földgázt 94%-ban importáló Franciaországban a fô forrás csak 30%-ot képvisel, Németországban a földgáz 78%-os importfüggôségébôl pedig 32%-ot. Nekünk is több forrásból kell majd – amennyire lehetséges – a földgázt beszerezni, ha nagyobb biztonságot akarunk. [1]

Idényjellegűség

Az importból behozott földgáz egyre inkább “zsinór” menetrendu, tehát közel állandó télen és nyáron. Nem így a fogyasztás, amelynek télen igen nagy csúcsai vannak. Nem az évi földgázellátás látszik a jövô nagy gondjának, hanem a nagy idényjellegu fogyasztói igények kielégítése. A napi csúcsfogyasztás megfelelô ellátása tartós és erôs teljesítményigényeknél már jelentôs tárolókapacitást és ellátási infrastruktúrát igényel.

A napi csúcsigények télen néhány évvel ezelôtt még a 70 M m3-t közelítették, míg tavaly már meghaladták a 80 M m3-t (7. ábra). Nagy a valószínusége annak, hogy évtizedünk végére napi maximum eléri a 100 M m3-t is. Az elmúlt télen a hideg idôjárás kritikus helyzetet eredményezett az ellátásban. A megszakítható és alternatív fogyasztók december 4-tôl január 29-ig lényegében teljes köruen kizárásra kerültek a szolgáltatásból. Még így is csak nehezen, a névleges kapacitások túllépéssel voltak kielégíthetôk a fogyasztási igények. Szerencsére január vége enyhülést hozott és a tél hátralévô idôszakában nem is tért vissza a komoly hideg. A tárolókban azonban így is csak 2-3 napos készlet maradt a futési szezon végére. Elengedhetetlenül szükség lenne tehát arra, hogy jelentôsen megnöveljük a gáztárolók teljesítôképességét, és hogy megôrizzük a szállítási infrastruktúra biztonságát. Ehhez azonban sok tíz milliárd forint értéku beruházásra lenne szükség.

Veszteséges gázüzletág esetén azonban senki sem hajlandó ilyen befektetéseket finanszírozni, így a MOL Rt. sem.

A tároló jelentôsége jól látszik a tavalyi és a hat évvel ezelôtti napi csúcsigények kielégítésének forrásösszetételébôl (8. ábra). Tavaly a napi csúcsfogyasztásból már több mint 50%-ban részesedtek a tárolóink, míg 1995-ben még csak 30%-kal.

Természetesen a csúcsigények növekedése visszafogható azon ipari nagyfogyasztóknál – pl. erômuveknél – ahol érdemben befolyásolni lehet a földgázfelhasználást, azaz azok más tüzelôanyagra – pl. olajra – is fel vannak készülve. A megszakítható és alternatív fogyasztók azonban nem érdekeltek az ilyen egyúttmuködésben.Az alternatív tüzelôanyag többnyire olaj vagy olajszármazék, amely – nem csak az adótartalom miatt, hanem a torz árrendszer következében is – jóval drágább a földgáznál.

Árkérdés

A napi politikából is kitunik, hogy a földgáz ára milyen fontos kérdés lett hazánkban az elmúlt években. Az ártörténet már a kilencvenes évek elején kezdôdött, amikor áttértek a dollárelszámolásra (az importnál) és az adókat emelték.

Rendet ígért az 1994-ben megjelent “gáztörvény”, amely többek között jelezte, hogy a hatósági áraknak “tartalmaznia kell az indokolt befektetések és a hatékonyan muködô engedélyesek költségeinek megtérülését, valamint a tartós muködéshez szükséges nyereséget” (30. § (1) bekezdés). Itt jelezték továbbá, hogy “az árak megállapításánál figyelembe kell venni a folyamatos és biztonságos gázszolgáltatáshoz szükséges föld alatti tárolók építéséhez és muködtetéséhez kapcsolódó költségeket”.2) Az egyéb bíztatásoknak sem lett a gyakorlatban örömet okozó hangulata.

A tízéves ártörténet igen szemléletes, ha összevetjük az import földgáz árát és a MOL átlagos eladási árát azonos mértékegységgel – Ft/m3 (9. ábra). Az import ár már az elsô három évben nagyobb volt a MOL átlagos eladási áránál, de ennek mértéke még nem volt drámai az "olcsó" hazai gáz még tudta kompenzálni a vesztességeket. Az elmúlt három évben azonban jelentôsen változott a helyzet, a belföldi árak teljesen elszakadtak az import költségeitôl, igen jelenôs (a napi sajtóból is ismert) veszteségek érték a MOL gázüzletágát. Ismét jelentôs lett az ún. keresztfinanszírozás, hiszen az ipari nagyfogyasztóknál emelték meg jelentôsen a gázárat. A különféle rendeletek (kormány-rendeletek, miniszteri rendeletek) gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták az érvényes gáztörvényben leírtakat.

Az árkérdés megoldatlanságának hatásai

Az ártörténetnek nemcsak tanulságai vannak, hanem következményei is. Az egyik legfontosabb hatás az, hogy a helytelenül megállapított árak helytelen gazdasági útmutatást adnak. A valóságban drágán beszerzett, de olcsón kínált gáz a fogyasztókat arra ösztönzik, hogy növeljék a gázfelhasználást. Ez az orientáció igen káros lehet. Ma gyakorlatilag nincs más alternatíva a lakossági futésnél, ha valaki új házat akar építeni, mint a földgáz. Senki nem akar így napkollektorokkal, hôszivattyúkkal, sôt még égéshôt hasznosító gázkazánokkal sem törôdni. A drága befektetés ugyanis nem fizetôdik ki. Vidéken talán a fa alternatívát jelent, de csak bizonyos területeken. Természetesen az iparnál is hasonló a helyzet, ahol a költség és a haszon összevetésébôl próbálnak befektetési döntéseket hozni. A földgáz mellett döntenek. Nem véletlen az sem, hogy a földgáztüzelésu új erômuvek jóval gazdaságosabbnak látszanak, mint a szén-, lignit- vagy atomerômuvek.

A másik legfontosabb hatás az, hogy a földgázellátás biztonsága romlik, ha az árak nem fedezik a költségeket. Természetes vállalati, társasági reakciók várhatók, például fejlesztések, fenntartások elmaradása, elhalasztása. A 2001/2002. évek telének (decemberi, januári) gázellátása jól mutatja a fejlesztések elmaradásának esetleges következményeit. A két téli hónapban nagyfogyasztói kizárásokra még akkor is sort kellett keríteni, amikor a hômérséklet már megemelkedett. A kiürült tárolók (a minimális készlet maradt) mellett nagy gond lett volna, ha a hideg január végéig – még nagyobb, ha február végéig – tart.

A reálisnál “olcsóbban” adott gáz túlzott igénynövekedéshez vezet. Környezetvédelmi okokból úgyis az igen értékes földgázt keresik, tehát mindenképpen számolni kell azzal, hogy a “torz” ár az igények “normálisnál” nagyobb növekedéséhez, az alternatív, társadalmilag hasznos megoldások (megújuló források használata, energiatakarékossági intézkedések) elmaradásához vezet.

Részletesen lehetne még szólni a gázárak alakulásának MOL Rt.-re való hatásáról, a tôkepiac kedvezôtlen helyzetérôl, a szakmai befektetôkre való hatásokról és egyebekrôl. A szaksajtó azonban nem akar versenyre kelni a napi információáradattal, az olvasó úgyis nap, mint nap találkozik ezekkel a kérdésekkel. Kevesebbet tud azonban a liberalizáció várható hatásairól.

Liberalizáció

Az ún. Római Szerzôdés alapján kialakult európai irányzatok, az EU-irányelvek alapján energetikai jogrendünk is formálódik, így – várhatóan és hamarosan – új gáztörvény jelenik meg, ha az EU-csatlakozás követelményeit teljesíteni akarjuk. Lehetne bírálni az új gáztörvény késését, elkészítésének módját, koncepcióinak kidolgozatlanságát, de ennek e cikkben kevés hely szorítható.

Új gáztörvényre többek között azért is szükség van, mert a piaci körülmények között tarthatatlannak tunik az ún. "kevert" ár elmélete (gyakorlata még inkább). A hazai készletek csökkennek, a kitermelés mérséklôdik. Aki földgázt akar bármilyen új igényéhez, az növeli az importot. A "növekmény" elv alapján tehát az import árhoz kell igazodni. A piaci árnak a tartós és biztonságos muködéshez fedeznie kell az import földgáz gázdíját és a szolgáltatások költségeit. A marginalizálódó hazai termelés költségelônye, ha import áron kerül értékelésre, még mindig fedezheti a bányajáradékon keresztül a rászorultak támogatásának állami kiadásait.

A liberalizáció küszöbén – a 2003-ban megnyíló piacra való tekintettel – sok fenyegetéssel kell még számolni. Sokak szerint irreálisan nagy a földgáz- és az importfüggés, ezt nem kellene tovább növelni. Feszültség tapasztalható az elmúlt tél tapasztalatai alapján a kiszolgáló infrastruktúrában, és ezt enyhíteni kell. Nem szabad megengedni a földgázellátás biztonságának romlását. És nem szabad elfelejteni, hogy “ketyeg az árbomba”.

Stratégiai kérdések

Az alábbi megoldandó feladatok a hazai energia- és gázellátás stratégiai kérdései közé sorolhatók. Ezek – a teljesség igénye nélkül – a következôk lehetnek.

• A 2002/2003-as tél gázellátására az elmúlt tél tapasztalai fel kell készülni úgy, hogy a biztonságos ellátás feltételeit megteremtik, pl. a szukös kapacitások feloldásával.

• A növekvô igényekhez igazodva dönteni kell mielôbb a kapacitás fejlesztésérôl, új gáztároló létesítésérôl.

• Új, piaci alapú árszabályozást kell bevezetni, de megfelelôen gondoskodni kell a lakosság rászoruló rétegeinek szociális ellátásáról – a szelektív kompenzáció megvalósításáról – függetlenül a piaci gázáraktól.

• A piacnyitási kötelezettség alapján mielôbb meg kell alkotni az új gáztörvényt és az ahhoz kapcsolódó jogi hátteret.

• Befejezésül ki kell emelni, hogy a földgáz még sokáig a legfôbb fosszilis energiahordozó marad nálunk, sôt, azzá válhat az egész világon. Sokáig lesz még földgáz, de rajtunk múlik, hogy milyen feltételekkel használjuk.

Irodalom

[1] Lohner, H.; Schmidt, E.: Gasversorgungssicherheit in Mittel- und Osteuropa. = Das Gas- und Wasserfach, 142. k. 9. sz. 2001. p. 629-634.

[2] EUROGAS – Annual Report 2000

[3] BP Amoco – Statistical Review of World Energy 2001