Molnár László
Az energia ellátás kérdései, a beruházások problémái*
A cikk áttekintést ad a villamos energia szektor helyzetérõl, ahol az igények folyamatosan nõnek, míg a tartalék-kapacitások csökkennek. Ha ez a trend folytatódik, mindennaposak lesznek az áramszünetek. Két megoldás lehetséges erre a helyzetre: vagy az állam veszi át az irányítást vagy a nagy energia-multik. Mindkét megoldás jó energiaellátást biztosíthat, igen különbözõ utakon.
The paper gives an overview over the current situation in the power sector where the demand is permanently growing while the reserve capacities are shrinking. If this trend goes on there will be more and more blackouts in the future. There are two solutions for this problem: either the state should play a stronger role in the sector or the large international giants will dominate the market. Both solutions can lead to a good security of supply – with very different consequences.
A nagy elemzõ központok, egyetemek, a kormányzati háttérintézmények folyamatosan elemzik, mi várható a jövõben az energetika területén. A közelmúltban készült el az OECD Nemzetközi Energia Ügynökség elemzése.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) energia-prognózisainak fõ megállapításai:
Az energia-prognózisok fõ következtetései:
A prognózisok egyik fõ megállapítása, hogy a következõ 3 évtizedben a földgáz a villamos energia termelésében is domináns szerephez jut.
Az új kapacitások több mint 40%-a gázra épül. Gáz dominálja a villamos energia generációt. A szén õrzi jelentõs szerepét, míg ezen prognózis szerint olaj és nukleáris erõmû alig létesül.
A kapacitás igények az EU–15 villamos energia szektorában, 2000–2030 között jelentõsen nõnek. A bontásokat is figyelembe véve sok száz milliárd Eurós beruházásokra van szükség.
Az elmúlt évtized villamos energia igény növekedése mögött elmaradnak a beruházások. Különösen szükségessé teszik az odafigyelést, hogy zsugorodnak a tartalék-kapacitások és ezzel egyidõben különféle okok következtében elbizonytalanodtak a befektetõk.
A 3. ábra világosan megmutatja, hogy a kapacitás tartalékok a legtöbb országban kritikusan alacsonyak, 2003-ra már 10% alá csökkentek.
Az európai térségben az elemzések szerint csillagászati összegekért kellene beruházni. De a megszûnt hosszú távú szerzõdések (ismert angol rövidítéssel: PPA) és a különféle (politikai, jogi, gazdasági, pénzügyi, környezetvédelmi stb.) kockázatok miatt – bár tõke lenne bõven – a befektetõk óvatosak. A tartalékok csökkenése pedig már-már kritikus helyzetet teremt, veszélyben az ellátás biztonság, sok az áramszünet. Áramhiány esetén az árak akár 5–10-szeresre is nõhetnek.
A villamos energia ellátás gondjai a jövõben világszerte súlyosbodni fognak. Az IEA elõrejelzése szerint 2030-ig a világon a villamos energia-igény gyorsabban fog növekedni, mint bármely más végfelhasználói energiaforrás: évente 2,4%-kal. A világ villamos energia-igénye 2030-ig megduplázódik, míg a végsõ összenergia-fogyasztásban a részesedése a 2000. évi 18%-ról 2030-ra 22%-ra bõvül. A legjelentõsebb igénynövekedés a fejlõdõ országokban jelentkezik majd. A villamos energia-felhasználás a leggyorsabban a lakossági szektorban emelkedik, különösen a fejlõdõ gazdaságokban. Mindazonáltal az OECD országok és a fejlõdõ országok egy fõre esõ villamos energia-fogyasztásában jelentkezõ hatalmas különbség szinte egyáltalán nem csökken majd az elõrejelzési periódusban.
Új jelenségek az OECD és a közép-kelet-európai országok piacain
Egyértelmû, hogy a befektetési keretek radikálisan megváltoznak a piaci reformokkal. A villamos energiát szolgáltató iparág reformja mélyreható következményekkel járt a befektetési döntéseket illetõen. A hagyományos gazdaságpolitikai megközelítés szerint, amelyben a kormányzati szervek közvetlen szerepet játszanak a befektetésben, elsõbbséget élvez annak biztosítása, hogy a mindenkori energiaigény kielégítésére legyen kellõ kapacitás. Erre az állam vállal garanciát.
A beruházási döntések során a költségeket is figyelembe veszik, de csak annak erejéig, hogy az igények teljesítése ne sérüljön. Ennek megfelelõen az elmúlt 20–30 évben a legtöbb OECD ország, valamint a központi tervgazdasággal irányított országok villamos energia rendszerei is – az igények biztonságos kielégítése érdekében megfelelõ infrastruktúrát tartottak fent. A villamos energia ellátás biztonsága következetesen és magas szinten biztosított volt. Ez a megközelítés azonban túlzott befektetésekhez és a fogyasztók számára többletköltségekhez vezetett.
Egy liberalizált piacon a befektetési döntéseket olyan piaci szereplõk (szakmai befektetõk és bankok) hozzák, akik maguk viselik a döntéseik költségeit és következményeit. Ez a változás általában megszünteti a hagyományos megközelítésben található, a túlzott befektetésre irányuló ösztönzõket. A váltás célja egy karcsúbb, de mégis megbízható villamos energia rendszer kialakítása. Az energiapiacok nagy részén találhatunk olyan tökéletlenségeket és torzulásokat, amelyek negatívan befolyásolják az ellátás biztonságát. A fogyasztói oldal korlátozott érzékenysége a piaci viszonyokat illetõen súlyosbítja a kapacitáshiányt. A számos tényezõbõl eredõ ártorzulások következtében bizonyos befektetések, pl. a csúcsteljesítménnyel és a tartalékkapacitással kapcsolatos befektetések nem tûnnek vonzónak. Az energiapolitikában egyes technológiák fejlesztésével és bizonyos fûtõanyagok használatával (pl. nukleáris, barnaszén stb.) szemben megfogalmazott akadályok pedig csökkenthetik a befektetési kedvet.
Egyes nagy kockázatú technológiák esetében is csökkenhet a befektetési kedv, ha nem elég fejlettek a bizonyos befektetési kockázatok kezelésére rendelkezésre álló eszközök. Néhány esetben a szigorú szabályozás és a nehézkes engedélyezési eljárások riaszthatják el a befektetõket. A liberalizált villamos energia piacok meglehetõsen újak, mégis már eleget tudunk arról, hogy a gyakorlatban mennyire relevánsak ezek a problémák.
Az átmeneti gazdaságok villamos energia szektorának jelenlegi helyzete
A régió befektetési problémáinak jobb megértéséhez röviden áttekintjük a gazdasági helyzetet és az energiaszektort. Az ENSZ EGB átmeneti gazdaságai rengeteg változáson mentek keresztül 1989–90 óta. Jóformán mindegyik országban mûködõ piacgazdaság és többpártrendszer jött létre. A magántõke uralkodóvá vált. Az átmeneti gazdaságok közül tíz 2004-ben az Európai Unió (EU) tagjává válik, a többiek pedig valószínûleg a közeljövõben csatlakoznak az Unióhoz. Az elmúlt években speciális gazdasági kapcsolat alakult ki az energetika terén Nyugat-Európa és Oroszország, valamint néhány egyéb energiatermelõ, korábbi szovjet állam (FÁK) között.
Gazdasági szempontból azonban továbbra is jelentõsek a különbségek. A gazdaságilag megosztott Európa egységesítése olyan fontos feladat, amelyet a közeljövõben el kell végezni. Ha az Európa nyugati és keleti felén található országok gazdasági mutatóit elemezzük, azt találjuk, hogy Európa két részre oszlik.
De az egyes közép- ill. kelet-európai országok között is nagyok a különbségek, mint azt az 1. táblázat mutatja.
A közép- és kelet európai országok átmeneti gazdaságai az energetika szempontjából jelentõsen különböznek a többi fejlõdõ országtól. Általánosságban véve ezekben az országokban:
Mivel az átmeneti idõszak kezdete után a nehézipar összeomlott, a primer energia, valamint a villamos energia-igény számos országban kevesebb, vagy alig haladja meg a 15 évvel ezelõtti értéket. Emellett ezek az országok gyakran rendelkeznek többlet-kapacitással.
De fontos figyelembe venni, hogy a közép- és kelet-európai országok átmeneti gazdaságai között óriási különbségek vannak a villamos energia ágazataik állapotát és mûködését tekintve.
Az erõmûvi befektetésekkel kapcsolatban felmerülõ kérdések
Az energiaellátás biztonságához megfelelõ mértékû, technológiájú, tüzelõanyagú és idõben történõ befektetések szükségesek a teljes villamos energia-lánc során (a termeléstõl a szállításon át az elosztásig), valamint a primer energiaforrások esetében is – földgáz/kõolaj vagy szén infrastruktúra stb.
Az ellátás biztonsága megköveteli:
Ha a befektetések jelenlegi helyzetét vizsgáljuk, a tapasztalatok azt mutatják, hogy:
A befektetéseket esetlegesen visszavetõ, illetve a befektetési klímát negatívan befolyásoló, kapcsolódó problémák között a következõket találhatjuk: ellátás-biztonsági aggodalmak a szénhidrogén-ellátás vonatkozásában; az atomenergia biztonsága és elfogadottsága a nyilvánosság körében; a Kyotói egyezménnyel és a Kyotó utáni lehetõségekkel kapcsolatos bizonytalanság; a globális pénzügyi bizalom hiánya, különösen az Enron-botrányt követõen, valamint veszteségek Dél-Amerika energiapiacain stb.; az adórendszerek alakulása (pl. a külsõ költségek internalizálása) és az állami támogatások jövõje.
Az ellátás biztonsága és a befektetések: a jelenlegi helyzet
Számos tényezõ korlátozó hatással bír a villamos energia szektorban történõ befektetésekre, többek között:
A befektetési nehézségekre-akadályokra „jó példa” a vízenergián alapuló Nordel rendszer, amelyben a tartalék-kapacitások az elmúlt években csökkentek. Norvégia azonban mindaddig elhalasztotta az alternatív földgáz-tüzelésû erõmûvek építését, amíg a CO2 kibocsátást nem lehet a forrásnál korlátozni. 2002–2003-ban a szélsõséges idõjárásnak köszönhetõen a régióban a vízenergia-tartalékok soha nem látott alacsony szintre süllyedtek, az árak pedig jelentõs növekedésnek indultak a Nordel piacon.
A kockázatok csökkentése, a befektetések ösztönzésére szolgáló megfelelõ környezet kialakítása az egyik alapvetõ célkitûzés. Nyilvánvaló, hogy a jelen dokumentumban hangsúlyozott számos probléma ezek közül az elkövetkezõ években, vagy annál is tovább fennáll majd, mivel nem lehet mindegyiket megszüntetni. Mindazonáltal az ellátás biztonsága érdekében létfontosságú a befektetések kockázatát a minimumra szorítani. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy egy piacgazdaságban a befektetések soha nem lesznek teljesen kockázatmentesek.
Az egyszerû megoldások – hosszú távú, az állam által garantált áramvásárlási szerzõdések, a megfelelõ megtérülés, az egyes erõmûvek esetében a költség-alapú árak elfogadása stb. – ösztönözheti ugyan a befektetéseket, de visszatérést jelentenek a reform-elõtti idõkhöz, amikor nem volt vagy csak alacsony szinten volt verseny, a gazdasági és mûszaki hatékonyság szintje alacsony volt, az árakat központilag határozták meg, és támogatták. Támogatások hiányában az árak meghaladnák a nemzetközi árak színvonalát.
Ezek a feltételek rendkívül összetettek. Az adott országok feltételeinek sokfélesége, a tapasztalatok és sikertörténetek hiánya miatt nagyon óvatosan haladhatunk csak. De egy dolog biztos: a befektetések ösztönzéséhez és az ellátás biztonságának fokozásához mind pénz szükséges, amelyet az állam (azaz az adófizetõk), és/vagy a fogyasztók és/vagy a villamos energia ágazat fizet meg.
Az alábbiakban felsoroljuk a befektetés-ösztönzés legfontosabb vagy alapvetõ feltételeit az átmeneti gazdaságokban:
A befektetési és kockázati problémák megoldására három lehetséges modell áll rendelkezésre. Mind a három modell megoldásokat ajánl a befektetések ösztönzésére és a kockázatok csökkentésére számos lehetséges módon.
(a) Kockázatcsökkentési modell
(Az „erõsebb állam” modell visszatérte)
Nagyon valószínû, hogy ez a modell fog dominálni a volt szovjet tagállamokban és a Balkán országai közül néhányban az elkövetkezõ években. Ezekben az országokban az állam erõs és határozott szerepet játszik a villamos energia ellátás biztonsága, a befektetések ösztönzése terén; ebbõl adódóan a privatizáció csak lassan halad majd elõre. A viszonylag magas kockázat és a helyi tõke hiánya miatt az államnak kell garantálni a megtérülést a külföldi befektetõk részére közvetlen (pl. hosszú távú áramvásárlási szerzõdések útján) vagy közvetett úton (pl. alacsonyabb adók, a befektetés garantált megtérülése árszabályozás segítségével, a nagy kockázat következtében a megtérülés (nyereség) 1–2%-kal magasabb).
E keretek között a hosszú távra szóló megállapodások a jövõben ismét népszerûek lehetnek. Ezt a helyzetet sok bank örömmel fogadná. Ebben a környezetben azonban a villamos energia piacnak csak kis része kerül liberalizálásra és a közüzemi fogyasztók uralják majd a piacot. A szabályozott árakkal rendelkezõ közüzemi fogyasztók piaci részesedése egy olyan terület, ahol az állam áramvásárlási szerzõdéseket hozhat létre.
Ezek a lépések mind viszonylagosan jó ellátási biztonsághoz vezethetnek, de az „Energiaár- és dotáció-reform irányelvei” c. UNECE4dokumentumban (ECE/CEP/103) megvitatott hátrányokkal, pl. alacsonyabb gazdasági hatékonysággal, GDP veszteséggel, energiapazarlással járnak.
(b) Az erõs kockázatvállaló képesség modellje (Az olajtársaság modell)
E modell logikája a következõ: nagy kockázattal járnak a villamos energia ágazatba történõ befektetések. Ebben az esetben olyan szereplõkre van szükség, akik képesek ezeket a kockázatokat vállalni. Ez a gondolkodásmód összhangban van az energiaipar világszerte folyó globalizációjával. Amint azt az „olajtársaság modell” is mutatja, csak a legerõsebb szereplõk képesek hosszú távon is sikeresen helyt állni a piacon.
Az olajiparban erõs, kitermelési-feldolgozási tevékenységet folytató, vezetékekkel, valamint kereskedelmi egységekkel rendelkezõ multinacionális vállalatok uralják a piacot. A globalizáció folyamata elõnyben részesíti a nagyvállalatokat, melyek akár barátságos fúzió, akár ellenséges felvásárlás útján jöhetnek létre.
A villamos energia ágazatban a vertikálisan integrált nemzeti modell helyett a vertikálisan integrált nemzetközi vagy horizontális modell lesz a jellemzõ (kitermelési-feldolgozási vezetékek, azaz = termelés – szállítás – elosztás – távvezeték-rendszer irányítás több országon át).
Az acquis communautaire, a harmonizált jogrendszer, az EU Direktívák, az Euró, a WTO kereskedelmi politikája és sok más az EU-hoz kapcsolódó tényezõ könnyen elõsegítheti az olajtársaság modell fejlõdését (kevesebb, de nagyobb szereplõ saját termeléssel, szállítással, elosztással a törvények által megengedett mértékben).
Ha ez a modell ténylegesen érvényesül Európában, a befektetések fõleg a legnagyobbak nevéhez fognak fûzõdni, pl. Electricité de France (EdF), E.ON, RWE, orosz termelõk. (Európában az 5 legnagyobb energiavállalat piaci részesedése 49% volt 1998-ban és 52% 2001-ben, lásd 5. ábra.) Ezek a nagyvállalatok mára tapasztalatot szereztek a nemzetközi üzletmenetben számos kontinensen és területen, pl. földgáz, víz, távközlés stb., és elég stabilak és erõsek ahhoz, hogy felvállalják a nagy kockázatokat. Ha azonban valóban ez a modell fog dominálni az európai piacon, elõfordulhat, hogy a szabad verseny sérül.
Ezek a nagyvállalatok saját tapasztalataik, pénzügyi erejük, bankjaik és „lobbizó képességeik” erõteljes érvényesítésével tudnak megbirkózni a befektetési problémákkal és kockázatokkal. Jelentõs és széleskörû portfoliójuk segítségével meg tudják oldani a befagyott költségek problémáját is. A valóság az, hogy a kereskedelmi bankok ezeknek az energetikai óriásoknak kedvezõ feltételekkel nyújtanak kölcsönt, de nem szívesen adnak a kisebb vállalatoknak.
A befektetések csak akkor lesznek vonzók, ha megvalósul valamiféle együttélés a helyi pénzügyi szerkezetekkel. A finanszírozási struktúrának vonzónak, stabilnak és világosnak kell lennie. Egy másik fontos tényezõ a piacok korai liberalizációja és a politikai beavatkozás visszaszorítása a lehetõ legnagyobb mértékben.
Egy liberalizált piacon az árak jelzik az új befektetések szükségességét a villamos energiát termelõ erõmûvek és a szállítási infrastruktúra terén. Sok országban az áremelések küldik a megfelelõ üzenetet a befektetési döntések meghozatalához, de a korábban említett társadalmi és politikai okok viszont megnehezítik az áremelést. Ezért olyan mechanizmusokat kell kialakítani, amelyek támogatják a rászorulókat.
Ha az áraknak felsõ határt (ársapka) szabunk, nehéz a termelõknek a befektetéssel kapcsolatos megfelelõ üzenetet és a fogyasztóknak is a megfelelõ üzenetet küldeni az energiatakarékosságról, a csúcsfogyasztás csökkentésérõl, a tüzelõanyag cseréjérõl.
Bizonyos szinten minden szereplõnek kell kockázatokat vállalnia. Az olajtársaság modellben a gazdag befektetõknek módjában áll a kockázatokat felvállalni. Az „erõsebb állam modellben” az állam átvállalhatja a kockázatok egy részét. Nagyon valószínû, hogy a kockázatokat, valamint a befagyott költségek költségeit a mindenkori energiacégek, az állam és a fogyasztók fogják egymás között megosztani. A kockázatok kezelésére a befektetõk szeretnék lerövidíteni az amortizációs idõt. De a nagyobb amortizáció azt is jelenti, hogy valószínûleg az energiaárak is magasabbak lesznek. Ebben a kockázatokkal teli környezetben a független erõmûvek mûködése (sok országban veszteségesek voltak a termelõk az elmúlt években) és a „kereskedelmi modell” nem tûnik hosszabb távon fenntarthatónak.
Az erõs kockázatvállaló képesség modellje sok elõnnyel jár: piac-barát megoldás, amely semmilyen állami támogatást nem igényel. De nehézségek is adódhatnak. A multinacionális energiacégeknek nem igazán érdeke a kellõ nagyságú tartalékkapacitás megteremtése, amely befolyásolhatja az ellátás biztonságát és áremeléshez vezethet.
(c) A hibrid modell Az (a) és a (b) modell keveréke
Nem teljes körû liberalizáció–privatizáció esetén a két modell párhuzamosan létezhet együtt, azaz létrejön egy hibrid modell. Ez a 3. modell valószínûleg gyakran fog az európai villamos energia piacon elõfordulni. Az országtól függõen hol az elsõ, hol a második modellen lesz a nagyobb hangsúly.
Magyarországon, ahol véleményem szerint hosszú távon számolni lehet a Paksi Atomerõmû állami tulajdonban tartásával, így a hibrid modell fog megvalósulni.
Összefoglalás, következtetések
A liberalizáció – mint azt az elmúlt fél-évszázad gazdaság története bizonyítja – rendkívüli mértékû árubõséget biztosított az ipari államokban. Ezzel egyidejûleg azt tapasztaltuk, hogy a központi tervezésû, az állami tulajdon dominanciájára épülõ gazdaságok állandó velejárója a hiány.
A villamos energia ellátás liberalizációja új jelenség, itt még nem alakultak ki azok a folyamatok, melyek hasonlóan elsõrangú ellátást tudnának biztosítani. Ez egyrészt a szektor sajátosságaiból (rendkívül drága infrastruktúra, hosszú élettartammal), másrészt a villamos energia szabad szállítását korlátozó határkeresztezõ kapacitások szûkösségébõl következik. De sokfelé probléma a félgõzzel végrehajtott liberalizáció, továbbá a különféle befektetõi kockázatok.
Biztosak vagyunk benne, hogy a szakma szereplõi elõbb-utóbb, a fent kifejtett elvek és megoldás javaslatok alapján megtalálják a magas szintû ellátásbiztonság és a kedvezõ árak finom egyensúlyát. A siker feltételeit az alábbiakban foglaljuk össze.
A cikk az MTA, Energiafelhasználás Albizottság ülésén elhangzott elõadás összefoglalója.
1 Energia intenzitás = Összenergia felhasználás / GDP (itt: az 1000 US$ elõállításához szükséges energia tonna olajegyenértékben (toe-ben)
2 Nominális GDP, PPP-vel korrigálva a különbség 2–3-szorosan csökken.
3 Nagyjából tükrözi az EU átlagot
4 ENSZ Európai Gazdasági Bizottság
1. ábra. A Világ új villamos energia kapacitásai 2000–2030
2. ábra. Beruházások az EU–15
villamos energia szektorában, 2000–2030 között
3. ábra. Európai villamos energia rendszer tartalékok
2003-ban (januári és júliusi tartalék). Az UTCE téli
tartalékok összeségében 10% alatt vannak!
4. ábra. Beruházási igények az európai villamos energia szektorban 2030-ig, Mrd US$
5. ábra. Piaci részarányok a villamos energia
termelésben, Európában