Hegedûs Miklós
Az atomenergia szerepe a hazai energiakoncepcióban
Áttekintve a legfrissebb atomenergiával kapcsolatos nemzetközi gazdaságpolitikai lépéseket, továbbá az atomenergiának a hazai villamosenergia-termelésben elfoglalt megkülönböztetett szerepét, a szerzõ fontosnak ítéli, hogy az atomenergia távlatosan 2020. után is szerves része legyen a hazai villamosenergia-ellátásnak. Mind a környezeti mind a gazdasági szempontokat értékelve, az atomenergia a legcélszerûbb primer energiaforrás a várható nemzetközi energiahelyzetben.
Looking at the newest trends in the international economic policy in relation with nuclear energy, and the distinguished role of nuclear energy in the domestic electricity-production, the author lays emphasis on the importance of nuclear energy in the Hungarian electricity-supply even after 2020. By evaluating the environmental and economic aspects, the author states, that the nuclear energy is the most preferable primary energy source in the expected international energy situation.
A villamosenergia-ellátásban az utóbbi idõben jelentkezõ átmeneti, de súlyos és nagy visszhangot kiváltó zavarok újragondolásra késztetnek a villamosenergia-ellátás lehetséges primer energiaforrásait illetõen. A fosszilis energiahordozók reálárának kedvezõ alakulása az utóbbi két évtizedben, a gazdasági növekedés és a lakossági fogyasztás erõteljesen javuló intenzitási mutatói továbbá az zöld-mozgalmak térnyerése a fejlett országokban az atomenergia szerepének fokozatos háttérbeszorulását eredményezte.
A nemzetközi megítélés a 90-es években sem volt egységes az atomenergia szerepét illetõen, de a kétségtelenül erõsödtek azok a félelmek, mindenek elõtt a szélesebb közvélekedésben, amelyek az atomerõmûveknél esetleg jelentkezõ balesetek következményeivel kapcsolatosak. Különösen a Csernobil-i katasztrófa után kérdõjelezõdött meg az atomenergia jövõbeni szerepe. Az utóbbi idõben jelentkezõ áramellátási zavarok, továbbá a zömében a 60 és a 70-es években épült atomerõmûvek élettartamának közeledõ lejárata napjainkban mind a politikusok, mind a szakértõk számára sürgetõ kérdésként jelentkezik, és döntéseket kíván az atomerõmûvek jövõbeni szerepének megválaszolása.
Az atomerõmûvek jelenlegi és várható szerepe
Napjainkban a világ teljes primer energiaszükségletének 6–7%-át teszi ki az atomenergia, a villamos energia-termelésébõl pedig 17%-kal részesedik. A fejlett világban az utóbbi két évtizedben nem állítottak rendszerbe atomerõmûvet, sõt, deklarációk születtek arról, hogy egyes országokban a lejáró élettartamok után az atomerõmûvek mûködésének meghosszabbítására nem kerülhet sor. Az atomerõmûvekkel kapcsolatos negatív társadalmi-gazdasági megítélést a következõ tényezõk alakították:
Jelenleg 435 nukleáris egység mûködik a világ 31 országában és ez adja a teljes villamosenergia-kapacitás 11%-át, miután azonban az atomerõmûvek az átlagosnál jóval nagyobb kihasználtsággal mûködnek, részarányuk a teljes villamosenergia-szolgáltatásban ennél jóval nagyobb. Ismereteink szerint 2020-ig további 100 egységnyi atomerõmû lép mûködésbe és ebben az idõszakban a korábbi elképzelések szerint 135 egység esik ki. A fejlett országokra koncentrálódik az atomerõmûvek kilépése, a fejlett országokban tovább növekszik az atomerõmûvek száma.
A szakértõi becslések szerint a világ villamosenergia-termelésében az atomenergia súlya és szerepe 2010 körül lehet a legmagasabb, majd a fejlett országokban az atomenergia súlya mérséklõdik, a fejlõdõ világban azonban még növekvõ lehet. A becslések szerint 2020-ban a teljes energiafelhasználáson belül az atomenergia súlya 5%-ra mérséklõdik, a villamosenergia-kapacitásokban 9%-os, a villamosenergia-termelésében pedig 15%-os részesedése lehet.
Érdemes azonban felhívni a figyelmet arra, hogy éppen a szaporodó ellátási zavarok, továbbá a tartalék kapacitások jelentõs csökkenése miatt változásra utaló jelek mutatkoznak az atomerõmûvek építése, az élettartam meghosszabbítása megítélésében. A legfontosabb ezek közül, hogy az USA-ban – szigorodó biztonsági elõírások mellett – már is sor került néhány atomerõmû élettartamának 20 évvel történõ meghosszabbítása és a közzétett energiapolitikai koncepció szerint a jelenleg mûködõ atomerõmûvek mintegy 90%-nál reális megoldásként jelentkezik a lejáró élettartamok meghosszabbítása. Finnországban új atomerõmû-blokk megépítésére hoztak döntést, Svédországban elhalasztották az egyik atomerõmû tervezett leállítását. Az egyes régiókban, országokban jelentkezõ villamosenergia-ellátási zavarokon túl, az atomenergia jövõbeni felértékelõdését valószínûsíti, egyrészt, hogy a globális felmelegedés, a klímaváltozás egyre fenyegetõbbé válása valószínûleg elõtérbe helyezi a káros kibocsátásban legkevésbé érintett atomenergiát, másfelõl, hogy a leginkább versenyképes földgáz ára 2010 után erõteljesen növekedhet, míg az atomerõmûvek fûtõelemeinek reálárai inkább mérséklõdnek. A biztonsági elõírások szigorodása ellenére az atomerõmûvek versenyképessége mind gazdasági, mind környezeti szempontból határozottan javul.
Az atomenergia szerepe a hazai energiaellátásban
2002-ben az atomenergia szolgáltatta a hazai villamosenergia-fogyasztás mintegy 38%-át, Paksi Atomerõmû üzembe helyezése óta – ez év áprilisáig – megbízhatóan és számottevõ zavar nélkül mûködött. A viszonylag kedvezõ áron beszerezhetõ fûtõelemek, az igen magas idõbeni kihasználtság és az álló-eszközök alulértékeltsége miatt is az atomerõmûben elõállított villamos energia egységköltsége igen kedvezõ 7,5 Ft/kWh, mintegy fele a hazai erõmûvek egységköltségének. Mindezeken túl az atomerõmû technológiája mentes a por, a pernye és a klímaváltozásban meghatározó szerepet játszó szennyezõ gázok kibocsátásától, igaz az atomerõmûvek kockázata más természetû. A jelenlegi adottságok és feltételek mellett a Paksi Atomerõmû sem gazdasági, sem környezeti szempontból reálisan nem helyettesíthetõ, nem nélkülözhetõ.
A hazai energiakoncepció és az atomenergia.
Abból indulhatunk ki, hogy az EU-csatlakozást követõen a magyar gazdaság hosszabb távú gazdasági növekedési potenciája 2020-ig éves átlagban 4%-ra tehetõ. Évenként és idõszakonként természetesen a tényleges növekedési ütem eltérõ lehet, feltételezésünk szerint 3–5%-os intervallumban mozoghat. Ez a növekedési dinamika az idõszak átlagában 1,5 százalék ponttal magasabb az EU várható növekedésénél, így gazdasági felzárkózásunk az idõszak egészében erõteljes lehet. Az elvégzett részletes számítások szerint ehhez a gazdasági fejlõdéshez a következõ energia- és villamosenergia-igények tartozhatnak.
A villamosenergia-szektor fejlesztési alternatívái
A gazdasági fejlõdésbõl, valamint a nemzetközi versenyképesség követelményébõl levezetett bruttó villamosenergia-igény 2020-ig évi átlagban 1,9%-al növekszik, ami az idõszak végéra 53–54 TWh villamosenergia-igényt valószínûsít. A termelés mûszaki-technikai valamint a tüzelõanyag-összetétel változásából adódó hatásfokjavulás következtében a nettó villamosenergia-igény ennél nagyobb arányban, évi 2–2.1%-al növekedhet. Arra számítunk, hogy az elõttünk álló évtizedben a nyári villamosenergia-fogyasztás az átlagnál erõteljesebben nõ, így a csúcsidei fogyasztás éves növekedése 1.8% körüli lehet.
Kiindulva a jelenleg rendelkezésünkre álló kapacitás-készletbõl, amely 2002-ben az importtal együtt 8250 MW, az országos csúcsidei igénybevétel pedig 6000 MW a tartalék kapacitás tehát 2250 MW, amely mintegy 38%-os aránynak felel meg. 2020-ban a várható villamosenergia-igények alapján és az enyhén javuló kihasználást feltételezve a csúcsidei kapacitásigény 8200 MW, a nemzetközileg általánosnak tekinthetõ 20%-os tartalékkapacitást feltételezve a teljes kapacitás készlet – importtal együtt – 9800 MW-ra adódik. Önmagában a várható villamosenergia-igény növekedésébõl 2200 MW csúcsidei kapacitásigény jelentkezik, figyelembe véve a tartalék kapacitás indokolt mérséklõdését, a korszerû erõmûvek megbízhatóbb üzemelését a tényleges kapacitás-bõvítési igény 1650 MW.
A 2020-ig tartó idõszakban azonban az erõmûépítésben jelentkezõ feladatok nem a villamosenergia-igény bõvülésébõl vezethetõk le, hanem a 2010 után leállítandó alaperõmûvek pótlásából. A mostani alaperõmûvek élettartama ugyanis 2010 után fokozatosan lejár az erõmûvek egy részének üzemben tartása már nem csak nagyon költséges, hanem a szigorodó környezeti elõírásoknak sem felel meg és veszélyezteti az ellátásbiztonságot is. Az EU környezeti elõírásának teljesíthetõsége miatt 2010-ig, mintegy 1300 MW, döntõen szénnel üzemelõ erõmûegység leállítására kerül sor.
Az elvégzett elemzéseink alapján 2020-ig a jelenlegi importarányt feltételezve mintegy 6000 MW erõmûi kapacitás megépítése válik szükségessé, amelybõl mintegy 1500 MW a növekvõ energiaigények kielégítésére, 4500 MW pedig a meglévõ erõmûvek pótlását szolgálja. Ez az erõmû-igény azzal számol, hogy 2012-tõl az esedékessé váló atomerõmûi élettartam meghosszabbításra sor kerül, sõt a kívánatos korszerûsítés megvalósításával 8%-os többlet kapacitás teremtõdik. Miután az erõmû építési kényszerek 2010 után jelentkeznek meghatározóan, ezért a 2010 utáni évtizedben évenként mindegy 600 MW kapacitás beléptetése válik indokolttá.
Amennyiben az atomerõmû élettartamának meghosszabbítására nem kerülne sor, úgy további 2000 MW kapacitás megépítésének igénye merül fel. Mindezek alapján a jövõbeni villamosenergia-termelés egyik sarokköve a paksi atomerõmû élettartamának meghosszabbítása, teljesítõképességének 8%-kal való növelése. Az atomerõmû helyettesítésére szóba jöhetõ alternatívák ugyanis a következõk :
Az érezhetõvé vált klíma-változás a vizsgált idõszak második felében valószínûleg felértékeli azokat az energiahordozókat, amelyek az üvegházhatás kialakulásában pozitív szerepet játszanak. Valószínûsíthetõ továbbá az is, hogy 2010. után a szénhidrogének reálárai erõteljesebb növekedésbe kezdenek, az atomerõmûvek fûtõanyagárai a lanyha kereslet miatt inkább stagnálnak. Az atomerõmûvek mûködésének biztonsága javul, megteremtõdnek a kiégett fûtõelemek és a radioaktív anyagok biztonságos tárolásának technikai-technológiai, ma még nem teljesen megoldott módozatai. Mindezek az atomenergia jövõbeni felértékelõdését hozhatják, a mostani felemás politikai- és társadalmi megítélésekkel szemben.
A környezeti és a gazdaságossági követelmények alapján egyértelmû, hogy az atomerõmû fenntartásának nincs racionális alternatívája. Sem fosszilis, sem megújuló energiahordozókkal nem váltható ki, a hazai energiapolitikai koncepcióban alapvetõnek tekintett ellátásbiztonság, gazdaságosság és versenyképesség, különösen pedig a környezeti követelmények súlyos sérelme nélkül.
A nemzetközi tapasztalatok, a hosszú távú, nagy kockázatú, elõre nehezen becsülhetõ gazdasági feltételek által jellemezhetõ ágazatok esetében a diverzifikációt olyan alapvetõ követelménynek és törekvésnek tekintik, amely leginkább képes optimalizálni, az adott ágazat, jelen esetben a villamosenergia-termelését. Ugyanis kisebb a valószínûsége annak, hogy többféle energiahordozót használó, többféle technikát és technológiát megjelenítõ energiatermelést a jövõben bekövetkezõ események egyformán befolyásolnák. Nálunk a villamosenergia-termelés három energiahordozóra: az atomra, a szénre és a szénhidrogénre – egyre meghatározóbban a földgázra – alapozódik. A három lábon állást lényegében a 2020-ig tartó idõszakban is kívánatos megtartani, ugyanakkor az egyes energiahordozók szerepe, súlya természetesen módosulhat. A jövõbeni tüzelõanyag szükséglet fontosabb meghatározottságai:
Az import szerepe
A 2010 után esedékessé váló alaperõmû-építés – az atomerõmû élettartamának meghosszabbítása mellett – a földgáz és az erõteljesebb regionális együttmûködésben megszerezhetõ villamosenergia-import közötti választásra szûkül. A jövõbeni lehetséges import nagyságának gondos mérlegelése azért is meghatározó jelentõségû, mert a jelenlegi földgázellátás egyre fenyegetõbb csúcsidei ellátás biztonsági problémákat vet fel, miután a villamosenergia-szolgáltatásban és a földgázellátásban a csúcsigények egyidejûleg jelentkeznek, egy ponton túl a földgázra alapozó villamosenergia-termelés a földgázellátásban felerõsíti a már jelentkezõ csúcsidejû gondokat. Ehhez kapcsolódik, hogy a szakértõi becslések 2010 után a földgáz árának erõteljesebb növekedését prognosztizálják. Úgy ítélhetõ meg, hogy mind az ellátásbiztonság, mind a gazdaságosság szempontjából a villamosenergia-import felértékelõdik, ugyanis a szóba jöhetõ lehetséges importforrások tüzelõanyag-összetétele eltér a hazaitól. A lehetséges villamosenergia-import várhatóan az atomenergiára, a szénre és a vízenergiára alapozódik.
A nagyobb importarány azt jelentheti, hogy kevesebb erõmûre van szükség. A mintegy 1 TWh többlet lehetõvé teheti mintegy 180–200 MW erõmû építésének elhagyását. Amennyiben tartósan 7 TWh fölé kerülhet az importarány, úgy az évtizedünk második felében egy vagy két gázturbinás bõvítés késõbbre halasztható. Szélsõ esetben akár 10–12 TWh importszaldó is elképzelhetõ, ha a térségünk félig elkészült atomerõmûveinek minden egységét üzembe helyezik. A mintegy 20%-os importarány a villamosenergia-ellátásban közel 2000 MW erõmû kapacitás itthoni megépítését tenné feleslegessé, valószínûleg a hazai átlagköltségeket meg nem haladó költségszinten.
